87. Nagy Nap

                                      Sziasztok!! Új résszel jelentkezem.
                                  Nem fűzök hozzá semmit, döntsétek el
                               hogy jó e vagy nem. Jó olvasást! ♥♥♥♥♥

                                              D xoxo





" Hogyan érezzem magam jobban,ha tudom hogy csak játékszer voltam?-a fiú csöndben dől vissza a székébe, s mered rám. Míg gondolatai lefoglalják." 



                          Évekkel később  


Alig egy perce fejezték be a hajam, s a sminkem igazítását. Végre föl állhatok, és a tükörhöz sétálhatok. Hogy megpillantsam magam, a nagy abroncsos menyasszonyi ruhámban. Igen, ma hivatalosan is férjemül fogadom Marcel-t. Akivel azóta a rejtélyes hét óta, a kapcsolatunk a legszorosabb. Ez...Több, mint hat évvel ezelőtt volt. Mi öt éve vagyunk egymáséi. Öt év leforgása alatt, sok minden megváltozott. Befejeztem a gimnáziumot, és most jön az egyetem. De, előtte férjhez megyek.
-Gyönyörű vagy kicsim. -apám mély, rekedt hangja szakítja meg gondolataim. A tükörben látom ahogy kezeit zsebre teszi. Öltönye kifogástalanul áll rajta, megfordulok. Apám karjaiba borulok, természetesen viszonozza ölelésem.
-Apa, férjhez megyek. -mondom boldogan. Hangom örömtől ragyog. Mosolyogva fordulok vissza a tükörhöz, s bámulom magam. Nem hiszem el, ma van az a bizonyos "nagy nap". Egészen eddig a pillanatig, nem is gondolkodtam ezen. Nagy nap. Miért is az? Talán azért, mert meghatározó az életemben. Jó olyan ember mellett le élni az életed, aki szeret, tisztel s megbecsül. De, nem csak ezért lehet fontos a nagy nap. Ehhez komolyan át kell gondolnunk az életünket. A múltat, a jelent és a jövővel értelmetlen foglalkozni. Aminek meg kell történnie, az megfog történni. Aminek pedig nem kell, az nyilván nem fog. A magunk urai vagyunk, tudunk döntéseket hozni. És hozzunk is, mint Én. Ma férjhez megyek! Utolsó pillantást vettek magamra. Minden tökéletes, a ruhám, a hajam, minden. Béke honol a családomban is, amelyre már oly' rég óta vágyom. Apám megköszörüli torkát, ami azt jelenti ; indulnunk kell. Még egy végső pillantást vettek a tükörre, s már indulok is. Apám karját nyújtja amelyet szívesen fogadok el. Hamar kiérünk a házunkból, a kocsihoz. Ám az autóba való beszállást megnehezíti a nagy abroncsos ruha. Nehézségek árán, sikerül beülnöm. Mellettem épp hogy' elfér a húgom, elől pedig szüleink foglalnak helyett. Allison becsapja a kocsi ajtaját, ami azt jelenti, hogy apa elindulhat. Az öreg 'Range Rover'  motorja felbőg, s lassan útnak indulunk -a templomhoz. Ahol is az esküvőt tarjuk.

                                                  *                 *               *

-Önöket, mostantól házas társakká nyilvánítom. -mondja ki az egyetlen értelmes mondatot a pap, amelyre mindenki éljenezni s tapsolni kezd. -Megcsókolhatja a menyasszonyt! -megtörténik a mennyei csók is. Majd kéz a kézben, kisétálunk az egyházi épületből. Mindenki állva tapsol, figyel minket. Olyan jó érzés, mikor veled együtt ünnepelnek az emberek. Mikor nincs társadalmi különbség, csak megosztott boldogság.  Kilépünk a templom ajtaján, és egy hintó fogad minket (?)  Eleinte szemöldök ráncolva nézek Marcel-ra, de aztán leesik hogy ez az ő műve.
-Te. -sejtelmesen ejtem ki nevét, miközben vigyorogva mellkason bököm. -Ez a te műved, igaz? - mint a vad alma úgy mosolygok. Ám mosolyom alább hagy, amikor is egy mély hang megszólal a tömegből -ami azóta mögénk gyűlt. Marcel-al hátra fordulunk, és az ismerős alak felé fordulunk. Ki lép a tömeg soraiból, s elénk áll. Egyik keze a zsebében rejtőzik, míg a másikkal a cigarettáját veszi

ki ajkai közül. Mindenki -aki tudja mi volt Zayn s köztem- feszülten figyel. Eldobja a cigi csikket, eltapossa.
-Nem tetszik az ajándékom?- teszi fel a kérdést, melyből kiderül ő rendezte le a lovas hintót. Mielőtt bármit is reagálhatnék, Marcel válaszol;
-De, köszönjük Zayn. -édes mosollyal ajándékoz meg, és elindít az 'ajándék'  felé. Felülünk a gyönyörű fehér hintóra, amelyet fehér lovak húznak. A kis hintó vezetője elindítja a lovakat, anélkül hogy bármit is kérdezne tőlünk. A haza vezető úton a járó-kellők integetnek, mosolyognak nekünk. Amely olyan jól eső érzést kölcsönöz számomra. Ujjaink össze kulcsolva omlanak ölembe. Marcel tekintette engem pásztáz, majd ajkaimhoz hajolva csókot lehet rájuk. Minden gond nélkül viszonozom, majd amikor elváll megszólalok;
-Miért mondtál köszönetet? -kérdőn vizslatom hibátlan arcát. Ajkai halvány mosolyra húzódnak, pár pillanatig csend honol köztünk. S csak a lovak lépteit lehet hallani, de ajkai elnyílnak és mámoros hangját hallhatom;
-Zayn-en látszik a féltékenység. Nem akarom, hogy tönkre tegye ezt a napot bármi is. Ez a nap, az öröm napja. Inkább elismerem ötletét, mint hogy konfliktusba keveredjek. -válaszolja okosan, ahogy mindig. Imádom Marcel-ban, hogy megfontolt, nem úgy mint én. Biztosan Zayn-nek estem volna. Egyáltalán ki hívta meg? Egy halk sóhajt engedek ki ajkaimon, remélem nem akarja szabotálni a mai napot. Ez Marcel-ről, és rólam kell hogy szóljon. Nem az exemről.