66.Rész

                                        Hii Everybody! Hoztam Nektek egy 66.Részt :)
                                   Remélem el nyeri majd a tetszéseteket, és feliratkoztok,
                                komiztok, illetve csatlakoztok a csoporthoz. Jó olvasást!

                                                                                                      D xoxo



Reggel a függönyön keresztül beszivárgó fényre tárom fel szemhéjamat. Pár percig még mozdulatlanul fekszem a takaró alatt, majd össze szedve magam ki nyitom szemem. Fel ülök, körbe pillantok a -már- ismerős hálóban, és ki mászok a puha ágy biztonságnyújtó melegéből. Meztelen lábfejem a hideg parkettához érintem, s fel állok. El sétálok az ajtóig, és kinyitva azt el hagyom Zayn hálóját. Ki érve a folyósora elmémben be villannak a tegnap este képei. Amint apám ott áll az ajtó fél fában, és megvetve néz rám. Enyhén megrázóm fejem, és vissza csöppenek a valóságba.
Tovább folytatom utam, amin a fekete hajú "hajas babát" keresem. Fülemet meg üti egy furcsa hang, ami zörgés szerű. Fejem a hang irányába fordítom, meg fordulok tengelyem körül. És vissza fele
kezdek sétálni, egy ajtó, két ajtó, három ajtó. Á, bingó! Vissza felé a harmadik ajtó résnyire nyitva van, s az ajtón túl van Zayn. A fatákolmányhoz lépek, ujjaim a kilincsre helyezem s be nyitok a vakítóan fehér helységbe. Nekem háttal áll Ő, és rajzol a falra. Apró mosoly ül ki arcomra. ahogyan

látom alkotás közben.Halkan csukóm be magam mögött az ajtót, s lépkedek Felé. Lassú, kis lépteimmel el érek hozzá. Mögötte állva, töröm meg a csöndet;
-Szép. -mondom, miközben az újabb mester művet figyelem. Fejét felém fordítja, egy fél oldalas mosollyal ajándékoz meg. Elmosolyodom, és közelebb lépek Hozzá és a falhoz, amin dolgozik. Egy angyalt rajzol, s pingál ki. A szárnyai hatalmasak, és gyönyörűek. Egy ideig nézem a  falat, majd a fekete hajú felé vettek egy pillantást. Ki büszkén, és örömmel nézi a remek művet. Tekintettem vissza szegezem, az angyalra. Különös, furcsa, fagyos, mégis magával ragadó. Ahogyan az angyal tollak a mélybe hullanak, és a fehérséget, feketeség lepi be. Ez...Több mint tökéletes.
-Miért nem mentél el? -kérdezi. Sóhajtva túrok kócos, barna fürtjeim közé.Eközben Ő leül a földre, és iszik egy kortyot. Hátát a falnak dönti, mogyoró barna íriszeit rajtam tartja.
-Apád ideges lesz. -teszi hozzá, rá emelem figyelmemet.
-Az meg lehet. Habár, Liam azt mondta beszél anyával. -felelem, és török ülésben le ülök én is a padlóra.
-Ó, Daniella és Liam. -mondja nosztalgikusian, szemöldök ráncolva bámulok Rá.
-Mi van velük? -teszem fel kérdésemet, váll rántva válaszolja;
-Semmi, semmi. -homlokom ráncolom, miért beszél ilyen furcsán? Kobakomban fel tevődik a kérdés;
Vajon tud valami olyat, amit én nem? Titkol valamit?
-Zayn, mond el. -nézzek rá könyörgő tekintettel. Hangosan fújja ki a bent tartott levegőjét, csönd telepszik ránk. Amely aggaszt. Miről nem tudok még? Mi az aminek köze van anyához? A másodpercek csak múlnak, és csak azon kapom magam, hogy közvetlen Ő előtte ülök és várok. Várok a válaszra, a válaszra mely egy újabb családi titkot derít fel nekem.
-Tehát tényleg nem tudod. -mondja, ismételten szemöldököm ráncolva figyelek Rá. -Anno...Amikor még csak három éves voltál. -hajába túr- Történtek dolgok. -feleli.
-Igen, és? -kérdezem tűkön ülve.
-Ők együtt voltak. -meg nyalja alsó ajkát, és folytatná. De azonnal megszólalok. Persze miután sikerült fel szednem az államat, a földről.
-Tessék?! Kizárt! Ezt kitaláltad! -tiltakozom. Nem hiszem el. Biztosan hazudik, biztosan! Fel áll, kezébe veszi a festék szórót s ismét a falat kezdi pingálni.
-Nem találtam ki. Ha mindent el mesélnék neked el hinnéd. Sőt, most is elhiszed. Csak félsz be vallani saját magadnak. Mert ugyan olyan makacs vagy mint az apád, és mert túlságosan fiatal vagy bizonyos dolgokhoz. -álló helyzetbe tornázom magam, és idegesen túrok fürtjeim közé.
-Fiatal vagyok? -rám emeli íriszeit, bólint. - Ezek szerint, hozzád is az vagyok? -teszem fel karba font kezekkel e kérdést. Sóhajtva fordul felém, s túr korom fekete hajába.
-Darcy, hisz tudod hogy az vagy. -tartom a szemkontaktust Vele szemben.
-Az vagyok, de nem érdekel. -lépek közelebb hozzá. Ezzel el tüntetve a köztünk lévő távolságot. Csípőm övének döntöm, karjaim nyaka köré fonóm. -Ahogy téged sem. -motyogom az utolsó szavakat, immáron fülébe. Tenyere derekamra siklik, s annál fogva húz magához.
-Tudod, hogy lesz@rom az embereket. -hangja el halkul. Kicsit elhúzódom tőle, és felnézve Rá tapasztom ajkaimat övére. Ujjaim hajába vándorolnak. Eközben kezei combomhoz érnek el, felemel és érzem ahogy meg pördülök a levegőben. Ajka el szakad enyémtől. Mosolyogva nézek le rá, Ő pedig fel rám.
-Akkor, el meséled? -kérdezem, pislogok néhányat. Vissza ereszt a biztonságos talajra, majd össze kulcsolja ujjainkat. Az alkotás falánál foglalunk helyet, egymás mellett. Zayn mesélni kezdi a régi koncertes sztorikat és minden mást. El mondja, hogy miként is ismerte meg apát illetve a többieket. Az x-faktoros időkről beszél, majd arról hogy hogyan jött össze Perrie Edwards-al. Ennél a résznél undorodva hallgattam Őt és várom, hogy témát váltson. Mesél a banda hülyeségeiről, az első turnéjáról. Na meg a többiről. El árulja hogy anya és Liam egy párt alkottak amikor Én még baba voltam. Utána, mond egy-két szót a többiek kapcsolatáról. Elmondja, hogy a banda miért szakadt szét. És hogy, a közeljövőben újra össze jön a One Direction. Mert egy irányba tartottak, tartanak, és fognak tartani. Árgus szemekkel hallgatom, és  figyelem Őt. Ezek után, a jelenen kezdek gondolkodni. Zayn sok mindent mondott, még életemben nem hallottam Őt ennyit beszélni. Nos, ezt is ki pipálhatom a listán. Órákig beszélgetünk a fehér. Pardon. Alkotó helyiségben. Minden szóba kerül, amiről beszélni lehet. Én pedig szívesen hallgatom Őt, hátra levő életemben.


                           Mrs Styles


-Le nyugodnál végre? -kérdezem férjemtől, ki éppen a pultot szorítva mered ki az ablakon.
-Hogy a f@szban nyugodjak le?! -förmed rám, -Dani, észre vetted hogy egy 35 éves férfival van? -kiáltja idegesen. Teljesen megértem amiért így viselkedik, mert őszintén szólva Én se értek egyet ezzel a Zayn-Darcy dologgal.
-Aki nem mellesleg, a legjobb barátod. -lépek közelebb hozzá. -Harry, nem csinálnak semmit. -ölelem át derekát. Kézfejem arcára helyezem, megcirógatom puha bőrét, s szájon csókolom.
-Daniella, kérlek. Legalább magadat ne csapd be. -bontakozik ki ölelésemből, és sétál át a nappaliba. Én viszont utána sietve követem Őt, a tágas társalgóba. Le ülök mellé a kannapéra.
-Mivel is? -kérdezem, mire szúrós pillantással illet meg. Közelebb csúszók hozzá, tenyerem az Ő hatalmasára teszem.
-Baby, miért ilyen nehéz? -mondja fájdalmasan. Ujjperceimet combján húzóm végig.
-Szülőnek lenni? Harry, ez az élet egyik legnagyobb kihívása. -nézzek mélyen szemébe. -Ha nem lenne az, hol lenne a kihívás? -fejem oldalra döntöm, és várom egyet értését. De ehelyett csak ennyit kapok;
-Ha haza jön, szoba fogságot adok neki. És el veszem a telefonját, a laptopját, és a tévéjét. -sóhajtva hajtom fejem vállára, s próbálok nem mosolyogni azon; hogy mennyire makacs.