71. "Crazy In Love"

                          Hello Mindenkinek :D Itt is lenne a 71.Rész,
                      kissé rövidre sikeredett de azért itt van :) Jó olvasást!
                  Ha tetszett, nyugodtan iratkozz fel, komiz, vagy csatakozz a
               csoporthoz!! ♥ ♥ ♥ ♥ :)

                                                                                   D xoxo



Ujjaim közé veszem kézfejét, s enyhén megszorítom. Felém fordítja fejét, könnyeim mardosni kezdik szemeimet amikor meglátom Őt. Mélyen szívom be a levegőt, és próbálom nem elsírni magam. Szívem majd meg hasad vörösre dörzsölt szemeitől. És aggodalommal telt arcától. Bőrünk perzseli egymást ahogy érintkezik. Hangom eltűnik, elvesztettem. Ajkaim el vállnak , de a szavak...Meg

akadnak torkomon. Ezernyi dolgot mondanék neki,de hangom vissza tart. Sós könnyei kézfejemre hullanak, melynek következtében könnyeim útnak erednek.
-Harry, -lehelem. Erejét vesztett, gyenge, halk hangom csak suttogásnak ér fel a helységben. Hosszú, fehér ujjait össze fűzi enyémekkel. -nem tudtam. -nyelek egyet. Hatalmas tenyerét arcomra simítja, folytatom. -Komolyan...Nem tudtam róla... -vallom be.  Könnyeim szaporábban folynak le arcomon hogyha arra gondolok, hogy...Nem vettem észre, azt hogy terhes vagyok. Milyen anya vagyok? Borzalmas.
-Daniella, -hallom meg férjem rekedt hangját -nyugodj meg. Nincs semmi se veszve. -mondja fölém hajolva, kinyitom szemhéjamat gyönyörű zöld szemei megnyugtatóan hatnak rám. S néhány másodpercen belül el fogynak könnyeim. Hangosan fújom ki bent tartott levegőmet, és húzóm le magamhoz Őt. Ajkam övéi ellen nyomom, s lassú csókba invitálom. Ajka mint a méreg olyan szinten mar, s bódít engem. Ujjbegyeimmel puha bőrét érintem meg, csókunk abba marad. Elnyílt ajkakkal pásztázom arcát, melytől szívem ketté hasad. Szemeibe nézve, szerelmünk elevenül fel bennem. Akár csak, egy film. Látom a jeleneteket, melyeken mi, csak mi vagyunk. Le ül egy székre, amelyet az ágy széléhez húzott. Az idő, mintha meg állt volna. Kezemet egy pillanatra se engedi el, nem beszélünk. Ám de, mégis tudjuk mit mond a másik. A szemeink, teszik meg nekünk a beszédet. Ők beszélnek helyettünk. Hiszen, a szem a lélek -s az igazság tükre. Főként, az igazságé.
-Féltékeny voltam. -vallom be, -Antonia... túl nagy konkurencia nekem. Nem bíztam benned, nem bíztam magamban. Bennünk. -suttogom, könnyekkel telt íriszeimmel. És, csak reménykedni tudok abban, hogy nem nevet ki. Hogy, valami olyat mond, amivel lenyugtatja a sajgó szívemet.
-Most már tudod, hogy hiba volt. -feleli hosszú csend után. Heves bólogatásba kezdek, s sírva fakadok. Miért? Nem tudom, mert..Az arca...Az a tekintett, ahogy nézett. Foglyul ejtett, kemény tekintette volt mindig. -Ne sírj, -motyogja. Az éjszaka hátra levő része azzal telik, hogy Harry elmesél mindent. Ami azután a kis ájulásom után történt, szó esik a turnéról illetve az új főnökről. Szavaival melyeket ekkor ejt ki, megnyugtatnak. Most már tudom, hiba volt féltékenykednem. Mi értelme lenne, több mint tizenegy év házasság után? Semmi, nevetséges vagyok. Tudom, de...Féltem.
Ezeket követi, az állapotosságom.
-Akkor, mi legyen most? -kérdezi, finoman célozva a gyerekre. Mélyen szívem be a levegőt, és válaszolok. Ajkaira -ahogyan enyéimre is- azonnal széles mosoly húzódik. Fel áll s megcsókol -természetesen, e csókot viszonozom.  Puha, telt ajkaival kényezteti számat, elszakadunk. Ő vissza ül a helyére, és csak...Mosolygunk, mint a veszett, vad fiatalok. Akik, nem tudják mi a szerelem, és fejetlenül, bizonytalanul kezdenek bele az újdonsült kalandba. Mely, tálcán kínálja magát. Hirtelen, mintha vissza szöktünk volna az időben, és mintha...Megint fiatalok lennénk. Vicces, ez az élet dolog. Gyakran mikor azt hiszük, hogy mindennek vége. Akkor olyasmi történik velünk, ami ez egész begépesedett életünket felborítja. Ilyen, ez is. Ez a mai nap, féltékeny leszek, majd elájulok. És pár órával később kiderül; terhes vagyok. Az est hátra levő része, mosolygással telik, és rengeteg "Harry féle" -nem vicces -viccel.
-Már alig várom, hogy a karjaimban tarthassalak. -mondja, férjem hasamnak. Hatalmas keze pocakomra téved, amitől a boldogság hormonjaim egy még magasabb szintre emelkednek bennem.

                        Darcy Styles 


Karjaim össze fonóm mellkasom előtt, az autó ablakán bámészkodom kifele. Nem hiszem el, hogy pont Neki kellett el vinnie arról a sz@r találkozóról. Egyedül is haza találtam volna...
-Itt jó lesz, innen már haza találok. -mondom rá se nézve.
-Tudod Darcy, lehet hogy haza találsz. De. nem haza mész. -szem forgatva süppedek bele a drága bőr ülésbe, tök jó. Még egy vacak éjszaka az Ördöggel." Remek lesz" -mondhatom.
-Igen? És miért is nem? -fordulok felé, -Ugye, tudod hogy ez ember rablásnak minősül. -vázolom fel a tény állást. Nevetni kezd, miért? Elég keményen mondtam!
-Ember rablás? -kuncogja- Az, hogy önszántadból száltál be a kocsimba. Hm, nem tudtam hogy ez annak számít.  -feleli gúnyosan. Megforgatom szemeimet ismét, elérünk egy piros lámpához. És hirtelen ötletből, kiszállok a fekete járműből. Magam mögött hangosan csapom be Zayn autójának ajtaját. Sétálni kezdek, a biztonságos otthon felé. Hátam mögül hallom Zayn mély hangját, mely nevemet ismételgeti -feleslegesen. Bőrdzsekimet össze húzóm magamon, zsebemből előkotorászom a

 Zayn Malik

telefonomat és a hozzá tartozó fülhallgatót. A fülest, bedugom a telefonba -csatlakoztatom- és a fülembe helyezem azt. Mobilomon, keresek valami elviselhető dalt majd újra a zsebembe süllyesztem a kis készüléket. Lábaimat egymás után téve, haladok előre a sötétségben. Egy pillanatra lehunyom szemhéjam, s elképzelem Zayn arcát. Amint szitkozódva tovább vezet. Ajkaimra mosoly húzódik, ami -szerintem- teljesen érthető.
Hülye gondolataim közül, egy csukló zökkent ki, amely a felkarom köré fonódik. Megfordulok, szemei lángolnak a dühtől. Lassan kihúzóm fülemből, a kis valamit és zsebre teszem. Tenném, de ekkor Zayn ki kapja ujjaim közül és a földre hajítja Iphone-mal együtt.
-Mi a f@sz? Mond csak, mit képzelsz Te magadról?! -ordítom képébe, íriszeim a darabokra -DARABOKRA- tört telefonomat vizslatják. Két hete kaptam vissza, erre...Tönkre teszi.

-Te, mit képzelsz Darcy? -kérdezi, fel vont szemöldökkel. -Biztonságban akarlak haza juttatni, ezért rohadtul nem kellett volna kiugrani a kocsiból. -oktat ki, tekintette éget. És, úgy érzem. Talán, esetleg, lehetséges, hogy -most az egyszer- Neki van igaza.
-Kit akarsz átverni Zayn? Magadat? -nevetek fel keserűen, -Mindketten tudjuk, hogy minek akarsz magadhoz vinni. -evvel vissza sétálok az autóhoz. S beülök hátra, nem akarok újra és újra kiabálni. Ezt az ördögi kört, túl sokszor játszottuk le egymással. És, kezdem már unni.
-Nem szerettem volna semmit, Darcy. -mondja egy hang a volán mögül, miután elindulunk. -Azon kívül, -pillant hátra a vissza pillantóból- hogy meg beszéljünk néhány dolgot. Csak ki szerettem volna használni, azt hogy apád nincs a képben, sem a közelben. -magyarázza, mire nevetésben török ki.
-Meg beszélni? Mégis mit? -kérdezem- Nekünk Zayn, nincs semmi féle megbeszélni valónk. -dőlök hátra, fejem az ülésnek döntöm. Még hogy, megbeszélni azt amit tett. Chh, ez...Ez már több a soknál. Ha ugyan úgy szenvedett volna, ahogyan Én. Akkor talán, lenne miről beszélnünk. De így nincs.
Nem telhetett el olyan sok idő, mert elérkeztünk a házához. Meg várom, amíg be áll a feljáróra és csak utána -Ő utána- hagyom el a járművet. Előre megy, én pedig követem őt. Ki nyitja az ajtót, és bemegy rajta, átlépve a küszöböt a házban világosság lesz. Le veszem dzsekimet és a földre dobom, topánkámmal szint így teszek. Beljebb merészkedek az oroszlán barlangjában. De, szemeimet majd hogy nem kiszúrja, egy csokor. Egy nagy vörös rózsa csokor, amely a nappali közepén van. Felvon szemöldökkel pásztázom a színes virágokat. Ez minek van itt? Tényleg, meg szerette volna beszélni a dolgokat?
- Tetszik? -suttogja a fülembe, -A tiéd. -mondja, mély hangon. Tágra nyílt szemekkel bámulok, szavai, és a csokor miatt.